Szarvaskő és környéke

Szarvaskői vár

A szarvaskői vár első említése 1295-ből ismert, majd a XIV– XVI. században gyakran szerepel az oklevelekben. Mindig az egri püspök váruradalmának központja volt. 1596-ban török ura­lom alá került és csak 1687-ben szabadult fel, majd ismét az egri püspök birtoka lett. 1735-ig lakható volt, ezután elhagyták és rom­ba dőlt.

A várrom jelenleg kilátóként működik.

Kilátó

A fából készült szarvaskői kilátónól csodálatos körpanoráma nyílik a települést körbeölelő dombokra, illetve Szarvaskő községére, amit hazánk egyik legszebb fekvésű községének tartanak. A 30 méter magas kilátóból megcsodálható az Eger-patak vulkanikus szurdoka, a Bükki Nemzeti Park délnyugati része, sőt Eger városa is látható.
 

Eger

Ezeréves történelem, barokk környezet, finom borok, hangulatos pincék, különféle fürdők, illetve számos programlehetősèg várja az ide látogatókat. Kultúra, wellnes és gasztronomia egy helyen!
 

Szilvásvárad

Szilvásvárad a Bükkben található, mindössze 30 kilométerre Egertől. Páratlan szépségű természeti adottságokkal rendelkezik. A Szalajka-völgyben található a település egyik szimbóluma a festői Fátyol-vízesés, továbbá a Szikla-forrás, az Istállós-kői-barlang (Ősemberbarlang), Felső-tó, pisztrángos tavak, Vadbemutató kert, Zilahy Aladár Erdészeti Múzeum, Szabadtéri Erdei Múzeum és Erdei Iskola, Kárpátok Őre és a Szalajka-forrás.

Országos Kéktúra

A falu gyönyörű adottságainak köszönhetően vált kedveltté a természetjárók körében.

Mivel keresztülhalad rajta az Országos Kéktúra útvonala is, ezért mindenképp érdemes elindulni és felfedezni a Bükk vadregényes vidékét.

Bélapátfalvi Apátság
és Bél-kő hegyi tanösvény

Itt található Magyarország egyetlen épen megmaradt román stílusú ciszterci apátsági temploma, valamint a Bükk legjellegzetesebb hegycsúcsa, a Bél-kő. 815 méter magasan fekvő tetejére 5 km hosszú, 7 állomásból álló kényelmesen emelkedő tanösvény vezet, ami gyalogosan járható be. A hegy tetejéről Magyarország egyik legszebb panorámája tárul elénk: tiszta időben látjuk a Tisza vonalát, és a Tátrát is.

A tanösvény a Ciszterci Apátság mellől indul.

Számtalan fűrdőzési lehetőség

A környéken számtalan fürdőzési lehetőség is elérhető, hiszen Eger maga is közkedvelt fürdőváros. A térség népszerű fürdői között szerepel még: Demjén, Egerszalók és Bogács is, ahol sajátos hangulattal ès különféle szolgáltatásokkal várják az odalátogatókat.